Nagyon sok javaslat és tanács kering arról, hogy kötelező megbocsátani mások baklövéseit.
Nekünk az a jó, akkor fogunk az érzelmi teher alól megszabadulni, ha elengedjük a velünk kapcsolatos sérelmeket. Nem jó a haragot sokáig hordozni, mindent meg kell tennünk, hogy elmenjen, sőt jót kell tenni azokkal, akik ellenünk vétettek.
Viszont sokszor van olyan, hogy a harag csak azért is ragaszkodik hozzánk. akárhogy meg is akarunk bocsátani, akárhogy el akarjuk engedni, mintha valamit mondani szeretne, viszont ebben a helyzetben a megbocsátás erőltetése káros is lehet.
Ez biztos furcsának tűnik, de mégis igaz!
Mi a teendő?
Engedd el a bosszúvágyat!
Meg kell különböztetni a bosszúvágy elengedését és a másik felelősség alól való feloldozását, ez takarja a tűrés és a megbocsátás megkülönböztetését is. Ebben az esetben a megbocsátás a bosszúvágy elengedésével egyenlő.
Nem törekszünk arra, hogy megbüntessük azt, akivel konfliktusunk volt. Nem az a célunk, hogy visszavágjunk neki, másra fordítjuk az nergiánkat, viszont a felelősséget az ő vállára rakjuk, nem szabad mentesíteni attól, hogy mit cselekedett, mert igen, nagyon is jól tudja.
A klasszikus megbocsátás fogalmával ez a szembesítés nem következik be, sokszor a vég nélküli tűrést takarja.
A másik ember viselkedéséért mi visszük el a balhét lélekben, ez viszont a mi önbizalmunkat rombolja, sőt még mi vagyunk a rosszak, akik nem vagyunk képesek megbocsátani.
Megbocsátás, de hogyan is? Mit kell tanulnom? Mit kell változtatnom? Mit kelle másképp csinálnom?
Egy számunkra sértő konfliktus után kérdezzük meg magunktól: miért zavar az, ahogy a másik bánt velem?
Van egy önbizalom romboló hiedelem a lelkemben, ami azt súgja, hogy tűrjem tovább ezt a viselkedést, hogy jó képet kell hozzá vágnom? Nem tudom a jogos érdekeimet érvényesíteni?
Na itt van ez a terület, amit , ha fejlesztünk magunkban, ha megszelídítjük a mumust, már nem is lesz mit megbocsátanunk. Koncentrálunk arra, hogy legközelebb ne fordulhasson elő ilyen helyzet, akkor majd ki merünk állni az értékeinkért az emberi játszmában.
Sokat lehet azon töprengeni, mik azok a tényezők, amik nagyon alá tudják ásni az önbizalmat az emberi életben.
Az emberi játszmák, amikor a hierarchiában feljebb álló érezteti a másikkal hogy, ő a főnök, függetlenül attól, hogy kinek van igaza. Felhasználja a pozícióját, a tekintélyét, a tudását azért, hogy a másik felet megijessze.
Vannak olyan esetek, amikor az erősebbik fél visszaélt a hatalmával a gyengébbikkel szemben (a szeretert szempontjából viszont kívánatos lenne, hogy segítse a gyengébbiket), a gyengébbik fél hagyta magát, mert a fejében lévő mumusok és lelki sebek arra késztették őt, hogy tűrjön.
Hogyan lehet elengedni és megőrizni az egyensúlyunkat?
Erősíteni kell azt a hitet, hogy mint bárki másnak , alaphelyzetben joga van saját véleményéhez, a boldogsághoz, az egészséghez, az ideje feletti rendelkezéshez.
A lelkivilágát, a testét ő ismeri legjobban, mivel ő él benne, az övé.
Meg kell tanulni, hogy felismerje az emberi játszmákat, ami nem az ő alacsonyabb értékéről szól, hanem a játszmát játszó személy hatalommal való problémájáról.
Kerülje el, hogy belemenjen a hatalmi harcba, és magyarázkodni kelljen ahelyett, hogy egyszerűen kisétálna a csapdából.