pozitiv

A panaszkodással csak magadnak ártasz! Nem hiszed? Nézd meg!

A pozitív gondolkodásnak számos előnyös hatása van: hosszabb és stresszmentesebb életet biztosít, sikeresebbek és megbecsültebbek lehetünk általa, ráadásul hozzájárul önbizalmunk növeléséhez. De hogyan érhetjük el?

A panaszkodással csak magadnak ártasz! Nem hiszed? Nézd meg!

Hajlamos vagyok a panaszkodásra. Azonban tisztában vagyok azzal, hogy így nem csak magamnak, de másoknak is ártok. Az, amire sokat gondolunk, amibe energiát fektetünk, növekszik. Ha a rossz gondolatoknak túl nagy teret adunk, egy idő után átveszik felettünk a hatalmat. Tudom, mert az erre való fogékonyság bennem is megvan. Illetve nem is hajlam, véleményem szerint ez tanult viselkedési forma. Tehát lehet rajta változtatni.

Életem egy szakaszában nagyon mélyre süllyedtem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a barátaim kezdtek elmaradozni mellőlem. Rájöttem, hogy én kergettem el őket a negatív gondolataimmal, a panaszkodással. Ekkor tudatosan elkezdtem ezen dolgozni. Elsősorban hálás voltam azoknak, akik negatív attitűdöm ellenére is mellettem álltak. Próbáltam velük minél szeretetteljesebben bánni, figyeltem arra, hogy minél kevesebb negatív energiát közvetítsek feléjük, próbáltam nem rájuk zúdítani a problémáimat. Majd megvizsgáltam a gondokat, amelyekkel küszködtem, szemügyre vettem őket, hogy tényleg olyan súlyosak-e, mint amennyire hatással vannak rám, próbáltam reálisan tekinteni rájuk. Rájöttem, hogy a gondjaim nagy részét én fújom fel.

Nem mondom, hogy ma már én vagyok a megtestesült pozitivizmus, de érzem a változást, és nem csak én, hanem a körülöttem élők is. Igaz, ezt a fejlődést nem csak magamnak köszönhetem. Túl vagyok már néhány év terápián, önismereti csoporton is.

Nem tudom, hogy tudományosan igazolt-e, de szerintem a pozitív gondolkozás az ősbizalommal, a világgal kapcsolatos biztonságérzetünkkel van kapcsolatban. Hiszen ha veszélyesnek gondoljuk a világot, a veszélyt, a negatívumokat vesszük észre belőle. Önigazolunk. Ha pedig meglátjuk, hogy nem csupán rossz vesz minket körül, hogy nem minden annyira fenyegető, amilyennek tűnik, akkor elkezdjük észrevenni a jó dolgokat is. Ráadásul sokkal jobb lesz a kisugárzásunk, sokkal szívesebben töltenek velünk időt mások, jobb kedvünk lesz és szerethetőnek érezzük magunkat… Ettől jobb lesz az általános hangulatunk, így sokkal inkább a jó dolgokra koncentrálunk majd. Azt is fontos tisztázni, hogy a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy ujjongok, amikor például kirúgnak a munkahelyemről, hanem azt, hogy reálisan látom a jövőt. Bár szomorú vagyok, de tudom, hogy lesz állásom. Ahogy egyik kedvenc sorozatomban, a The Walking Deadben is elhangzott nemrég:

„A pesszimista lefelé néz, és beüti a fejét. Az optimista felfelé, és megbotlik. A realista előre, és mindig igazítja lépteit.”

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


1 × 1 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>